2013. április. 21. 22:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 21. 22:06 Itthon

Bajnai nemet mondott Mesterházynak

"Azt kezdeményeztem, hogy a három mérhető támogatottsággal rendelkező és együttműködésre hajlandó ellenzéki párt képviselői ne két hónap múlva, hanem már hétfőn kezdjék meg a tárgyalásokat. Meglepetésemre Bajnai Gordon ismét nemet mondott" - panaszolta közleményben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A rendszert irányító Orbán-kormányt le kell váltani. Olyan új korszakot kell nyitni, amelyből nem termelődhet ki még egyszer egy ilyen autoriter rendszer. A társadalom gyarapodása és stabilitása érdekében új társadalmi kiegyezésre kell törekedni - írta Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap közleményben.

Ezek azok a közös célok, amelyekben a demokratikus ellenzék minden tagja, politikusa és támogatója egyetért. Ezek azok a célok, amelyek elérése érdekében- többek között - létre kell hoznunk az ellenzéki összefogást - írta.

Ezt az összefogást szorgalmazta Bajnai Gordon pénteki közleményében és ezt sürgettem magam is most pénteken, amikor találkozóra hívtam az Együtt 2014 – PM Választási Szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőjét hétfőn 10 órára - fogalmazott Mesterházy Attila.

Az MSZP már tavaly novemberben valamennyi ellenzéki pártnak és szervezetnek egyértelmű ajánlatot tett, ami egy világos menetrendet vázolt a programok egyeztetésétől a közös listáról és a közös miniszterelnök-jelöltről szóló megállapodásig - folytatta.

Decemberben az Együtt 2014-gyel megállapítottuk, hogy a szövetségkötés elvi alapjainak tekintetében teljes az egyetértés. Később az LMP-ből kivált képviselők új pártjával az Együtt 2014 szakpolitikai kérdésekben egyeztetett, és abban is megállapodtak, hogy közös jelölteket állítanak - elevenítette fel Mesterházy.

Egyetlen percig sem törekedtünk "külön csapat" létrehozására, nem kötöttünk senkivel külön választási szövetséget, mert a legszélesebb együttműködésben hiszünk - írta saját pártjáról Mesterházy Attila.

Bajnai Gordon szombaton június 16-át jelölte meg a tárgyalások megkezdésének új időpontjaként, Mesterházy szerint viszont nincs oka annak, hogy tovább húzzák az időt, hogy tovább "taktikázgassanak" és további két hónapot elvesztegessenek az ellenzéki pártok.

Szombaton az MSZP elnöke megerősítette, hogy hajlandó késlekedés nélkül tárgyalni a közös programról, a közös jelöltekről, a közös listáról és a közös miniszterelnök-jelöltről.

"Azt kezdeményeztem, hogy a három mérhető támogatottsággal rendelkező és együttműködésre hajlandó ellenzéki párt képviselői ne két hónap múlva, hanem már hétfőn kezdjék meg a tárgyalásokat. Meglepetésemre Bajnai Gordon ismét nemet mondott" - írta Mesterházy.

"Ha a célokban, az alapelvekben, a politikai program fő elemeiben egyetértünk és mindannyian történelmi szükségszerűségnek, a győzelemhez vezető út nélkülözhetetlen elemének tartjuk az összefogást, akkor nincs okunk arra, hogy halogassuk a tárgyalások megkezdését. Az idő sürget! A Fidesz elkezdte a kampányt, ismét egészpályás a letámadás. Kevesebb pénzből, kisebb médiafelületen, kedvezőtlen választási szabályok mellett csak egymást erősítve, erőforrásainkat egyesítve, cselekedeteinket összehangolva tudjuk felvenni a harcot ezzel a gátlástalan és arrogáns ellenféllel szemben. Márpedig Orbán legyőzése, rendszerének lebontása Magyarország érdeke" - olvasható Mesterházy Attila közleményében.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.