2013. április. 15. 07:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 15. 09:52 Itthon

Suchman elárulta, mikor lesz közös kormányfőjelölt

Őszre lehet meg a baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje – írta hétfői számában a Magyar Hírlap Suchman Tamásra, az MSZP egyik alapítójára, valamint a Népszava pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

A Népszava szerint október 23-ra várhatóan megszületik az ellenzéki választási szövetség, és a demokratikus erők akkor jelenthetik be a közös miniszterelnök-jelölt nevét.

A lap arról is ír, hogy a szocialisták rendkívüli országos választmányi ülésre készülnek. Azt írták, a testület igyekszik levonni az időközi önkormányzati választások tanulságait, de várhatóan szó lesz arról a belső használatra készült felmérésről is, amelyből kiderül: a bizonytalan szavazók közül sokan még mindig a Gyurcsány–Bajnai-időszakot, illetve a szocialistákat teszik felelőssé a gazdasági nehézségekért.

A Magyar Hírlapnak Suchman Tamás azt mondta: szeptemberre lesz meg a közös jelölt. Az MSZP egyik alapítója arról is beszélt, hogy szerencsésebbnek tartaná, ha az MSZP, az Együtt 2014 és kisebb szövetségeseik abban is megállapodnának, hogy csak egy listát állítanak a Fideszével szemben.

Suchman Tamás  volt szocialista miniszter arról is beszélt, hogy szerinte a jobb- és a baloldalnak el kellene ismernie egymás eredményeit, ugyanakkor – mint mondta – ideje lenne együtt kiállni az összes volt köztársasági elnöknek és kormányfőnek, s mellettük hangsúlyosan a jelenlegi államfőnek és miniszterelnöknek is, hogy együtt ítéljék el a szélsőségeseket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.