2013. április. 12. 11:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 12. 11:21 Itthon

Izsáki polgármester: eddig nem volt panasz keménykedő rendőrökre

A helyiek szerint rettegésben tartotta a falut az az egyik rendőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfő este halálra vert egy férfit az izsáki rendőrőrsön. A polgármester szerint eddig nem volt panasz a rendőrség munkájára.

Valószínűleg két rendőr, B. Csongor és B. Viktor verte agyon kihallgatás közben Bara Józsefet az izsáki rendőrőrsön hétfő este. A férfit azzal gyanúsították, hogy elvitt egy motoros fűrészt.

A fűrész eredeti tulajdonosa, egy szintén erdélyi magyar férfi a Népszabadságnak azt mondta, tavaly augusztusban lopták el a Stihl fűrészét, akkor feljelentést is tett betörés miatt, a rendőrök azonban nem tettek semmit, ezért saját kezdett el nyomozni azután, hogy ki vihette el a szerszámát. Mint mondta, több dologból is arra következtetett, hogy Bara Józsefnél van a moptoros fűrész, ezért szólt a rendőröknek.

"A rendőrök kezébe adtam a bizonyítékot, csak intézkedni kellett" - mondta a férfi, aki hozzátette, nem mondta a rendőröknek, hogy verjék meg a gyanúsítottat, "csak hogy lépjenek már, ha egyszer kinyomoztam helyettük".

A lap szerint az egyik rendőr a közeli Ágasegyházán volt körzeti megbízott, ahol a helyiek azt mondták, rettegésben tartotta a falut. Bagócsi Károly, az izsáki címzetes főjegyző elmondta, sokat javult a bűncselekmények felderítési aránya, amióta rendőrőrs került Izsákra, amely idén februártól osztály jogállású lett, és 24 rendőr dolgozik ott. Mint mondta, az önkormányzatnak nagyon jó volt a kapcsolata az őrsparancsnokkal és a kiskőrösi rendőrkapitánnyal is, akiket az ügy kapcsán leváltottak.

Mondok József polgármester hozzátette, eddig nem érkezett panasz, hogy a rendőrök keménykednének a nyomozások során, szerinte "egy pörgős, talpraesett, fiatal csapat volt" a rendőröké, egyikükről pedig már el volt döntve, hogy fölveszik a Terrorelhárítási Központba.

Bara Csaba, az áldozat testvére a Kecskemét Hírhatár online lapnak azt mondta, nem magyar földben akarják eltemetni Bara Józsefet, ahol megölték, hanem szülőföldjén akarják örök nyugalomra helyezni, Erdélyben.

Hirdetés