A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is "elfogultságról tettek tanúbizonyságot".
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői az államtitkár vezetésével fogadták a Velencei Bizottság hattagú delegációját.
A megbeszélésen átadták nekik az alaptörvény negyedik módosításának a KIM által készített csaknem ötvenoldalas angol nyelvű magyarázatát, hogy a Velencei Bizottság raportőrei megismerjék az alkotmány és az abból következő törvények módosításának hátterét. Átadták emellett az alaptörvény egységes – szintén angol nyelvű – szövegét is.
A testület tagjainak kérdései egyebek mellett az alkotmánymódosítás indokaira, az alaptörvény átmeneti rendelkezéseivel kapcsolatos viszonyára, az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörét érintő változtatásokra, a bírósági ügyek áthelyezésére és a választási kampányra vonatkoztak – mondta Répássy Róbert.
"A Velencei Bizottság tagjai számos esetben elfogultságról tettek tanúbizonyságot. Elhangzott olyan vélemény is, hogy ugyan át fogják tanulmányozni az általunk átadott részletes dokumentációt, de nem várható, hogy megváltozzon a véleményük" – fejtette ki az igazságügyi államtitkár, úgy fogalmazva, hogy a delegáció prekoncepcióval érkezett Budapestre.
A kormány képviselői szerinte azt kérték a testülettől, hogy részletesen tanulmányozza a magyar szabályozást, vesse össze a nemzetközi gyakorlattal, és ne alkalmazzon kettős mércét Magyarországgal szemben, azaz jogi, ne pedig politikai vizsgálatot folytasson. "Ez a kérésünk nem talált visszhangra a megbeszélésen" – tette hozzá.
Répássy Róbert elmondta azt is, hogy a testület várhatóan májusban hozza nyilvánosságra véleménye tervezetét, a magyar kabinet pedig reméli, ezt először neki küldi meg, hogy legyen lehetősége reagálni rá, és csak ezt követően tárja a bizottság a nyilvánosság elé. Az eddigi gyakorlat is ez volt – jegyezte meg.
Felidézte, a Velencei Bizottság Martonyi János külügyminiszter felkérésére érkezett Magyarországra, hogy megvizsgálja a parlamentben március 11-én elfogadott negyedik alkotmánymódosítást.
Az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosításával alkotmányba foglalták az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többségét. Ilyen például a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, az egyházak Országgyűlés általi elismerésének rendje, valamint a nemzetiségekre vonatkozó szabályok.
Emellett rögzítették a felsőoktatási hallgatói szerződések lehetőségét, a közterületen lakás megtiltását, valamint hogy az Ab csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt.
A Velencei Bizottság a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő, független alkotmányjogi szakértői testület, amelynek hatfős delegációja pénteken érkezett Budapestre, hogy megkezdje az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos vizsgálat előkészítését.
A Magyar Nemzet pénteken azt írta, hogy az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testületének jelentéstevői találkoznak az alkotmány előkészítésében részt vevő Szájer József EP-képviselővel és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium két államtitkárával, Répássy Róberttel és Rétvári Bencével. A cikk szerint az európai szakértők ugyancsak pénteken konzultálnak a parlamenti pártok frakcióvezetőivel is.