2013. április. 12. 15:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 12. 15:22 Itthon

Családi házak fosztogatói ellen emelhetnek vádat

Vádemelést javasolnak egy betöréssorozat négy gyanúsítottja ellen Szabolcsban.

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség pénteken egy betöréssorozat négy gyanúsítottja ellen, akik az adatok szerint összesen mintegy 21 millió forint kárt okoztak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Berki Bianka elmondta: a befejeződött vizsgálat adatai szerint a négy férfi 2011 decembere és 2012 márciusa között több településen ajtó-, illetve ablakkifeszítéssel tört be családi házakba. A tolvajok a lakásokból ékszereket, készpénzt és különböző értékeket tulajdonítottak el. Az ügyben nyomozó vásárosnaményi rendőrkapitányság munkatársai a bűncselekmények elkövetésével egy 27 éves dombrádi, egy 29 éves cigándi, egy 32 éves nagyrozvágyi és egy 43 éves kabai lakost gyanúsítottak meg, akik őrizetbe kerültek. A nyomozás lezárása után a rendőrség pénteken vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait a Vásárosnaményi Járási Ügyészségnek.

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.