2013. április. 11. 14:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 11. 18:25 Itthon

További vezetőcserék az OMSZ-nél

A gazdasági területért, valamint az uniós fejlesztési programok irányításáért is új igazgató felel a jövőben az Országos Mentőszolgálatnál. A Népszabadság írta meg először, hogy a mentőszolgálat új vezetője megbízása után két nappal valamennyi főigazgató-helyettessel és igazgatóval közölte, hogy nem tart igényt a továbbiakban jelenlegi beosztásukban a munkájukra.

További vezetőcseréket jelentettek be az Országos Mentőszolgálat csütörtöki állománygyűlésén, például a gazdasági területért, valamint az uniós fejlesztési programok irányításáért is új igazgató felel a jövőben – derül ki Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivőjének csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy a mentőszolgálat új vezetője megbízása után két nappal valamennyi főigazgató-helyettessel és igazgatóval közölte, hogy nem tart igényt a továbbiakban jelenlegi beosztásukban a munkájukra.

Győrfi Pál az MTI megkeresésére azt közölte: a mentőknél csütörtökön vezetői állománygyűlést tartottak, amelyen Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is részt vett. Mint kiemelte: az államtitkár ezúttal is biztosította a mentőszolgálatot arról, hogy "a mentés biztonságát, a folyamatos betegellátó működés feltételeinek biztosítását a kormány prioritásként kezeli".

Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat új, megbízott főigazgatója ismertette a szolgálat előtt álló főbb feladatokat. Beszélt továbbá arról, hogy a mentőszolgálat vezetésében személyi változások történtek, amelyek elmondása szerint elsősorban a megkezdett fejlesztések felgyorsítását szolgálják.

Az Országos Mentőszolgálat új, megbízott vezetőségében az operatív működésért felelős vezető Czirner József, a szakmai munka, képzések felelőse Temesvári Péter, a stratégiai ügyek felelőse Berki Zoltán, az uniós fejlesztési programok felelőse Gyöngyösi Péter lesz, a gazdasági területet pedig Sepsey György vezeti. Az érintett korábbi szakmai felsővezetők munkájára, tapasztalatára és tudására a jövőben is csapattagként számítanak a mentőszolgálatnál – olvasható Győrfi Pál közleményében.

Szócska Miklós hétfőn jelentette be, hogy a jövőben Burány Béla megbízott főigazgató irányítja az Országos Mentőszolgálatot. Az államtitkár akkor azt mondta: ez a váltás egyfajta sebességváltást, gyorsítást jelent a mentőszolgálat fejlesztésében.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.