2013. április. 08. 08:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 08. 12:33 Itthon

Három csoportra osztanák az egyetemeket

Három csoportra osztanák az új struktúrában a hazai egyetemeket – közölte a Napi Gazdaság a Magyar Rektori Konferencia (MRK) egyik elnökségi tagját idézve. A lap úgy tudja, a rektorok fennhatósága alá tartoznának a "speciális szaktudással rendelkező" kormányzati kancellárok.

A jelenleginél mintegy 40 százalékkal több pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a felsőoktatási kerekasztal tárgyalásain körvonalazódó felsőoktatási rendszer felálljon – mondták a Napi Gazdaságnak nevük elhallgatását kérő szakértők. Ez az összeg a lap szerint a korábban a központi költségvetésből befolyó 180-200 milliárd forintnál viszont 25 százalékkal kevesebb.

Az egyelőre még csak körvonalazódó struktúrában három csoportra osztanák az egyetemeket és főiskolákat – véli Fábián István, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnökségi tagja. A Debreceni Egyetem rektora szerint ezek között a jelenlegi nagy kutatóegyetemek a "nemzetközi kitekintésű" intézmények szerepét látnák el, ezenkívül lennének "hazai kitekintésűek" és "speciális célfeladatokat ellátó" egyetemek, főiskolák.

A Napi Gazdaság szerint az elképzelések megvalósítását az oktatási kabinettel folytatott számháború akadályozza, mert hiába hangsúlyozza a kormány, hogy 27 milliárd forintos többletet pumpál az ágazatba, ha ez az összeg csak célzott támogatásként használható fel.

Fontos kérdéskör a szenátusok, kancellárok és a rektorok megbízatása. A lap úgy tudja, a rektor fennhatósága alá tartozna a "speciális szaktudással rendelkező" kancellár. Egyes javaslatok szerint a rektorok és szenátusok megbízatása ugyanarra az időre szólna.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.