Tolnában több helyen megindultak a löszfalak
Tolna megye több településén lakóházakat veszélyeztetnek a jelentős mennyiségű csapadék miatt meglazult löszfalak, az elmúlt napokban tucatnyi helyszínen történt omlás.
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint március 29. óta a megyében tizenhárom bejelentés érkezett partfalomlásról, pince- vagy útbeszakadásról. Elsősorban Tamási térségében, Szakályban, Regölyben, Értényben és Szakadáton omlottak le belterületen húzódó löszfalak, de Szekszárd határában, a Saul-völgyben is történt omlás.
Laszk Gábor, Szakadát független polgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy öt ingatlan területére zúdult föld, és egy házat károsított az omlás. A községben, ahol körülbelül tizenöt épületet veszélyeztet löszfal, a Templom utcát lezárták a forgalom elől. A faluvezető azt is elmondta, hogy a hegyháti településen mintegy 300 millió forintból lehetne stabilizálni az omlásveszélyes löszfalat, de erre az önkormányzatnak nincs forrása.
Szakályban életveszélyessé nyilvánítottak egy Jókai utcai lakóházat, amelynek a tetejére egy hete omlott az utca felett húzódó löszfal egy darabja, az ott élőknek el kellett hagyniuk az otthonukat - mondta Törő Péter (független) polgármester, hozzátéve, hogy az épület helyreállítását azért nem lehet megkezdeni, mert további omlásra számítanak.
Ozorán a Dózsa utca alatt húzódó löszfal egy darabja fordult ki; a jelentősebb mennyiségű csapadék további veszélyeket jelenthet az 1800 fős községben, ahol a lakóházak több mint fele épült löszfalak alá - mondta Schranz Istvánné, a település független polgármestere.