Kápolnát akar Torgyán a Fradi-stadionba
Torgyán József régi tervei szerint bevásárlóközpont és ökumenikus kápolna is lett volna a Ferencváros stadionjában, utóbbinak pedig most is örülne – írja a Bors.
Torgyán József, az FTC és a Kisgazdapárt korábbi elnöke üdvözli, hogy a Ferencváros új stadiont kap, és hogy visszakerült magyar kézbe az egyesület, mert nemzetellenes bűnnek tartja a klub kiárusítását az angoloknak – írja a Bors.
"A Fradi ízig-vérig nemzeti csapat, a klubot azt tette naggyá, hogy magyar szív dobog benne, úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy kormánypárti elnöke van, és állami segítségből jut új stadionhoz" – fejtette ki álláspontját Torgyán.
Szerinte a Fradi a gazdag csapatokkal, de még a régió legjobbjaival is csak úgy tudja felvenni a versenyt, ha az ország támogatja. "Az FTC-nek kellett már egy modern stadion, hiszen például az első három sorból nem lehetett látni megfelelően az eseményeket" – tette hozzá.
Arra a kérdésre, ők nem gondolkoztak-e új stadionban, azt mondta: "terveztettünk egy új stadiont, ahol jégkorongcsarnok, bevásárlóközpont, közösségi helyiségek és egy ökumenikus kápolna is épült volna. Sajnos ezen elképzeléseimet már nem tudtam megvalósítani, boldog lennék viszont, ha egy kápolna esetleg helyet kaphatna a leendő létesítményben."
A mai csapatot úgy jellemezte: "Hol vannak már a Varga Zolik, Albert Flórik, Szőke Istvánok, Rákosi Gyulák, Fenyvesi Máték? Rudas Ferencet például a földkerekség legjobb jobbhátvédjének tartottam, és habár jóban voltam Puskás Ferenccel, számomra Kocsis Sándor volt a futballisten. Mindezzel csak arra akarok utalni, hogy szívesebben látnék a csapatban magyarokat. A Fradi mindig nagyszerű nevelőegyesület volt, jó lenne, ha a fiatalok kinevelésében ismét erős klub lenne."