2013. március. 27. 06:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 27. 13:47 Itthon

Utakat zártak le Zalában az elakadt kamionok miatt

A havazás és a hófúvás miatt több helyen kamionok akadtak el Zala megyében, ahol több utat is lezártak az időjárási körülmények miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője szerdán.

Zala megyében szerda reggelre 15-20 centiméteres volt a hóréteg vastagsága.

A hófúvás miatt járhatatlanná vált a sármelléki bekötőút, nem közlekedhetnek a járművek a 75-ös főút egy szakaszán, a 61-es főúton teherforgalmi korlátozás van érvényben az elakadt járművek miatt, Surdnál pedig egy 40 tonnás, keresztbe fordult kamion zárja el teljesen az utat.

A 75-ös főúton, a 27-es és a 35-ös kilométerszelvények, vagyis a Bak és Pölöske közötti szakaszt hétfő óta nem használhatják a teherjárművek, az elakadt kamionok miatt keddtől azonban már teljes lezárás van érvényben.

A 61-es főút Zala megyei szakaszán kedd este tiltotta meg a rendőrség a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedését, ezért már a Somogy megyei szakaszon, Inkénél és Iharosberénynél leterelik a járműveket, így Nagykanizsa irányába a 68-as főút felé lehet kerülni.

A közútkezelő továbbra is arra kéri az autósokat, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművel keljenek útra, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.