2013. március. 26. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 26. 16:04 Itthon

Újraépítenék a vasutat Szombathely és Felsőőr között

A Szombathely és Felsőőr közötti vasútvonal újraépítését szorgalmazzák a határ mindkét oldalán élők – erről beszéltek kedden újságíróknak a polgármesterek. A pálya részben megvan még, egy 20 kilométeres szakasz hiányzik belőle.

Szombathely és Felsőőr 1983 óta testvérvárosi kapcsolatban van egymással. Puskás Tivadar szombathelyi és Georg Rosner felsőőri polgármester azokról a határon átnyúló fejlesztési elképzelésekről tárgyaltak kedden, amelyek az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetési ciklusában akár közös projektekben is megvalósíthatnának.

Az egyik ilyen elképzelés az egykori Szombathely-Bucsu-Rohonc (Rehnitz)-Felsőőr (Oberwart) vasútvonal újbóli megnyitása, amelyet magyar oldalon felszámoltak, de egy szakasza Felsőőr és Nagyszentmihály (Grosspetersdorf) között még létezik. A teljes vasútvonalból mindössze 20 kilométernyi hiányzik.

Puskás Tivadar azt mondta: közös munkacsoportot hoztak létre, hogy az együttműködés lehetőségeit több területen is kidolgozzák. Georg Rosner úgy fogalmazott: a gazdasági, kulturális együttműködéssel azt kell elérni, hogy a mai gyerekek már ne is legyenek tudatában annak, hogy valaha egy határ választott el egymástól bennünket.

Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere emlékeztetett: az Európai Unió 2014-2020 között kiemelten kezeli az egyes országok közötti közös régiókban az infrastrukturális fejlesztéseket, de a két ország kormánya is magas szinten tárgyal egymással a közös fejlesztésekről.

Megjegyezte, hogy néhány héttel ezelőtt Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök és Orbán Viktor miniszterelnök találkozóján is szóba került a regionális vasútfejlesztés ügye. A kedden létrehozott munkacsoportban a GYSEV szakemberei dolgoznak, hiszen a vasúttársaság már korábban vállalta, hogy tanulmánytervet készíttet a vonal több tízmilliárd forintnyi fejlesztést igénylő - tehát mindenképp uniós támogatást igénylő - újjáépítésének lehetőségeiről.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.