2013. március. 25. 06:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 25. 10:16 Itthon

Csodával határos módon mentettek ki egy nőt a jeges Tiszából

Közel fél órát töltött az áradó, jéghideg Tiszában egy Szolnokon vízbe esett nő, akit élve mentettek ki a folyóból a helyi tűzoltók – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelem vasárnap este.

A rendőrségtől kapott értesítés után két percen belül, este fél kilenckor vonultak ki a tűzoltók ahhoz a szakaszhoz, ahol feltételezhető volt a sodródó nő felbukkanása. A tűzoltók egy kishajót bocsátottak a vízre, miközben velük egy időben a Tisza mentőszervezet Életjel mentőcsoportja is megkezdte a keresést egy közeli folyószakaszon. A megfeszített munka eredményeként mintegy 20 perc múlva a tűzoltók felfedezték a vízbe esés helyétől több mint egy kilométerrel lejjebb, az megyeszékhely ipartelepéig sodródott nőt, aki a parthoz közel, a vízbe lógó bokrok ágai között kapaszkodva kért elhaló hangon segítséget. A tűzoltók azonnal kiemelték a folyóból, az időközben a helyszínre érkezett mentősök pedig kórházba szállították a nőt.

Az esetről az Életjel mentőcsoport vezetője, Turi László azt mondta, speciális mentőként eddigi közel két évtizedes pályafutása során nem emlékszik arra, hogy ilyen körülmények között folyóvízbe esett embert élve kimentettek volna. A nő újjászületett, hiszen közel fél órát töltött a jéghideg, közel 7 méteres vízszinttel jelenleg is áradó, a megszokottnál lényegesen szélesebb és erősebb sodrású, uszadékkal teli Tiszában, ráadásul megmentőinek a nő azt mondta, nem tud úszni – tette hozzá Turi László.

A hydroinfo.hu legfrissebb adatai szerint a Tisza vízének hőmérséklete vasárnap Szolnoknál 4 fokos volt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.