2013. március. 20. 21:57
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 21:58
Itthon
"Az orbáni önkény és hatalmi gőg újabb megnyilvánulása"
Az MSZP illetékes képviselői arra reagáltak, hogy Juhász Imrét jelölik kormánypárti és jobbikos egyetértéssel az Alkotmánybíróság megüresedő székébe.
Az MSZP a Jobbiknak és a szélsőjobbnak tett újabb fideszes gesztusnak tartja Juhász Imre jelölését.
Juhász Imre tagja volt annak a Civil Jogász Bizottságnak, melyet Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő vezetett. A jelöltet a Független Rendészeti Panasztestületbe a KDNP delegálta. Jelölését a Jobbik örömmel támogatja - írta a párt nevében Bárándy Gergely, az MSZP közjogi kabinetvezetője, valamint Simon Gábor, az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság tagja.
Jól látható, hogy a Fidesz célja nem más, mint feltétlenül lojális emberekkel megszállni a kormányzati hatalom ellensúlyaként működő, jogszabály szerint független intézményeket. A jelölést az orbáni önkény és hatalmi gőg újabb megnyilvánulásaként értékeljük - írták.
Az alkotmánybíró-jelöltet politikai szempontból egyértelműen elkötelezett, szélsőjobboldali kapcsolatrendszerrel és múlttal rendelkező embernek tartjuk, ezért megválasztását nem támogatjuk - olvasható az MSZP-s közleményben.