2013. március. 18. 17:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 18. 17:23 Itthon

Tél Tábornok már az árvizekről egyeztetett

Közösen készül fel az esetleges árvizekre a magyar és a szlovák katasztrófavédelem. Bakondi György, a magyar és Lenka Hmirová, a szlovák katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője hétfőn Sárospatakon egyeztetett az árvízvédelmi helyzetről.

Az elmúlt télen és különösen az elmúlt napokban leesett, nagy mennyiségű csapadék valószínűsítheti, hogy akár jelentős árhullámok indulhatnak el azokon a folyókon, amelyek a Felvidéken erednek, és amelyek a Tiszába, illetve a Dunába torkollanak.

Bakondi György a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a Szlovákiával való együttműködés egyik legfontosabb eleme, hogy a magyarországi folyók szlovákiai vízgyűjtő területéről kapott információk alapján 24-72 órás felkészülési idejük legyen a hazai árvízvédelmi szakembereknek.

Elmondta, hogy a folyók jelenlegi árhullámát a gyors hóolvadás okozza, emiatt jelenleg mintegy ezer kilométer hosszúságban első-, illetve másodfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok.

Annak érdekében, hogy a 2010-es borsodi árvízi helyzet ne ismétlődhessen meg, 2011-ben csaknem tízmilliárd forint értékben hét tározó épült a Sajó, a Bódva és a Hernád mentén: Hidvégardón, Bódvaszilason, Szendrőládon, Edelényben, Bódvalenkén, Bódvaszilason és Bódvarákón. A három folyó medrét kikotorták, megemelték a töltést, valamint új körtöltés épült Felsőzsolcán, Ónodon és Nagycsécsen.

A találkozón egyeztették a meteorológiai és a hidrológiai előrejelzések alapján a várható központi tájékoztatási, megelőzési, védekezési feladatokat, a kölcsönös segítségnyújtás rendjét és a védekezésre felajánlott erőket, eszközöket.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.