Megvan a Bajnai-Jávor szövetségi megállapodás
Rövid tárgyalási időszak után kötött szövetségi megállapodást az Együtt 2014, illetve a Párbeszéd Magyarországért párt vezetősége, ennek részleteit egy harmincoldalas dokumentumban foglalták össze – írja a Népszabadság.
Egy közel harmincoldalas dokumentumban rendezték a az Együtt 2014, illetve a Párbeszéd Magyarországért párt szövetségi megállapodásának részleteit – írja a Népszabadság. „Az országnak új alkotmányra van szüksége: olyanra, amelyet a civil társadalom széles körű bevonásával folytatott alapos szakmai előkészítés után a politikai erőtér minden érdemi, jelentős támogatással bíró szereplője támogat, majd amelyet népszavazás erősít meg” – idézi a lap a dokumentumot.
A két párt szélesítené a közérdekű adatok közzétételének kötelezettségét, megújítanák a társadalmi érdekegyeztetés rendszerét, szűkítenék az utolsó pillanatban beadható parlamenti módosítások körét, érvényesítenék a petíciós jogot, „radikálisan enyhítenék” a népszavazás szabályait, helyreállítanák az önkormányzati autonómiát. A Népszabadság által ismertetett dokumentum szerint a pártszövetség arányos és vegyes választási rendszert tart kívánatosnak, a listán női kvótát vezetne be, a kerülethatárokat pedig (brit példára) független testülettel rajzoltatná meg. Egyetértettek abban is, hogy felszámolnák a Médiatanácsot, kutathatóvá és nyilvánossá tennék az állambiztonsági iratokat, korlátoznák az állami és önkormányzati vezetők gépkocsihasználatát, a kettős állampolgárság kapcsán kialakított új gyakorlatot viszont nem kívánják felülvizsgálni, megtartanák a határon túliak szavazati jogát is.
A segélyezési rendszert egy olyan, garantált minimumjövedelem-rendszerrel váltanák föl, amely minden háztartást megvéd a mélyszegénységtől.
A két párt progresszív jövedelemadó-rendszert vezetne be, bevonva a tőkejövedelmek megadóztatását is, csökkentenék az ágazati különadókat, és társadalmi egyeztetést kezdenének a nagy értékű vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségéről. Ugyanakkor a Népszabadság szerint leszögezik: általános ingatlanadó bevezetésére a devizahitelesek problémáinak megoldásáig nem látnak lehetőséget.