2013. március. 13. 13:17 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 13. 14:25 Itthon

Elővette a Hír Tv riportműsorát az ombudsman: nem ért egyet a médiatanáccsal

Az ombudsman szerint visszásságot okozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azzal, hogy megszüntette az eljárást a Hír TV Célpont című műsorának egyik tavaly márciusi riportjával kapcsolatban.

Szabó Máté erről szóló jelentéséről szerdán tájékoztatta az MTI-t az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A biztos szerint a hatóság az emberi méltóság védelmére szolgáló rendelkezések indokolatlanul megszorító, szűkítő értelmezésével szüntette meg az eljárást a Hír TV Célpont című műsorában 2012 márciusában Felzárkóztató címmel közölt riporttal kapcsolatban. 

Az alapjogi biztos a Heves megyében rögzített riport ábrázolásmódját előítéletesnek tartja, és úgy véli, hogy az alapjogok megsértését semleges vagy pozitív színben feltüntető műsorszámok a kiskorúak személyiségfejlődése szempontjából is aggályosak, hiszen súlyos morális bizonytalanságot kelthetnek. Hozzátette: a riportot a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggésben is vizsgálni kell. 

Az ombudsman szerint összeegyeztethetetlen az emberi méltóság elvével az a riportműsor, amely akár kérdésfeltevésében, akár végkövetkeztetésében, nyíltan vagy burkoltan utal arra, hogy összefüggés lehet az elkövetők származása és bűnöző életmódja között. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint a médiatanács az alapvető jogok, különösen az emberi méltósághoz való jog sérelme esetén köteles a törvényben biztosított hatósági eszközeivel élni.

Az államnak és szerveinek alapjogvédelmi kötelezettsége, hogy biztosítsák az egyenlő méltóság elvének érvényesülését – szögezte le Szabó Máté. 

A bűnözés és a deviancia romakérdésként való bemutatása, a kollektív bűnösség elve egy demokratikus társadalomban semmilyen tekintetben nem fogadható el – szerepel a közleményben. Szabó Máté közölte: az érintett közösséghez tartozók egyenlő méltóságának sérelmével jár, ha a műsor témaválasztása, kérdésfelvetése sztereotípiákon alapul, előítéletes. 

A biztos szerint a riport összességében azt az üzenetet sugallta, hogy a szóban forgó településen a cigányok felelősek a bűnözésért, a problémákért, sőt még saját szegénységükért is. A Heves megyei Kerecseneden rögzített riporttal kapcsolatban a médiahatóság az ombudsman megkeresésére indított vizsgálatot.

Hirdetés