Köremailt küldött Kubatov Gábor a Fidesz szimpatizánsainak pénteken, amelyben arra kérte őket, jelentkezzenek, akik meg tudják védeni a Fidesz székházát egy demonstráció esetén - írja az Index.
"A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén egy órán belül a helyszínen tudnak lenni" - ezt az e-mailt küldte szét az Index szerint Kubatov Gábor pártigazgató a Fidesznél emailcímmel regisztrált szimpatizánsoknak.
A fideszes politikus szerint a csütörtöki székházfoglalás bármikor megismétlődhet, ezért is kell a Fidesz irodáit megerősíteni.
Időközben a cink.hu közzétette a teljes levelet, amelyből az is kiderül, hogy Kubatov köszönetet mondott „minden munkatársnak és szimpatizánsnak, akik segítettek megvédeni a székházat és az itt dolgozó embereket”.Csütörtökön fél tízkor mintegy hetven fiatal aktivista bemászott a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarára, van, aki az épületbe is bejutott. A civilek az alaptörvény negyedik módosítása miatt tiltakoztak.
A nap folyamán megjelentek a békemenetesek, illetve férfi - akiről azt hitték, biztonsági őr - rázárta a civilekre a kaput, akik így bent rekedtek a székház udvarán. Később kiderült, hogy Sz. Ferenc tíz évet ült börtönben emberölésért, a férfit szabadulása után a Fradi Security alkalmazta mint szurkolói koordinátort.