2013. március. 06. 08:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 08:45 Itthon

Megtalálták a nevelőintézetből szökött fiúkat

Lopott motorral mentek a fiatalok egy szegedni járdán, emiatt buktak le - közölte a rendőség.

Egy lopott motorral próbált úti céljához eljutni két nevelőotthonból szökött fiú, a rendőrök azonban megállították őket, mert bukósisak nélkül, a járdán hajtottak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

A járőröknek a Kálvária sugárúton tűnt föl, hogy két fiatal egy segédmotoros kerékpárral bukósisak nélkül, a járdán közlekedik. Megállították őket, és kiderült, hogy eltűnés miatt is körözés alatt állnak.

Bevallották, hogy Bordányban voltak, majd onnan szerettek volna Szegedre jutni. Mivel buszra nem volt pénzük, úgy döntöttek, "kölcsönveszik" a motort, amit terveik szerint másnap visszajuttattak volna tulajdonosának.    A két fiatal ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás - közölte a százados.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.