2013. március. 06. 12:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 07. 09:34 Itthon

Bajnaiék még a héten bejelentik a párttá alakulást

Az atv.hu úgy értesült, pénteken a déli órákban jelentik be az Együtt 2014 mozgalom alapítói, hogy szervezetük párttá alakul. A párt neve nem lesz teljesen azonos a mozgaloméval, aminek technikai okai vannak.

Pénteken, valószínűleg dél körül jelenti be Bajnai Gordon és az Együtt 2014 mozgalom többi alapítója a szervezet átalakulását – értesült több ellenzéki forrásból az atv.hu.

Az Index úgy tudja, nem Bajnai Gordon lesz az új párt elnöke, viszont miniszterelnök-jelölt lesz 2014-ben.

A bejelentés egy nappal előzi meg az MSZP évértékelőjét.

Bajnai Gordonék új pártjának a neve nem lesz teljesen azonos a mozgaloméval, de nagyon fog rá hasonlítani. A névmódosításnak technikai okai vannak.

A Milla, az Együtt 2014 mozgalom egyik alapító szervezete a múlt héten jelentette be, hogy nem csatlakozik Bajnaiék leendő pártjához. Közleményük szerint tudomásul veszik, hogy "az Együtt 2014 mozgalom szereplői pártot alapítanak, és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak", de a maguk részéről nem kívánnak csatlakozni.

Hirdetés