2013. március. 01. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 01. 16:46 Itthon

MSZP: "Az Ab ésaz alkotmányosság újabb pofont kapott"

Az MSZP szerint a kormányoldalnak ismét a független bíróság kezébe kell adnia a döntést az egyházak bejegyzéséről, miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondta ki az új egyházügyi törvényt, amely a parlamenti többség kezébe adta ezt a jogot.

Ezt Lendvai Ildikó és Nyakó István, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának szocialista tagjai kérik az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben. 

Mint írják, arra számítottak, a testület legutóbbi ülésén kiveszi az alaptörvény negyedik módosításának tervezetéből azt a passzust, amelyet a megsemmisített egyházi törvényből emeltek át, ám szerintük ehelyett a "politikai simli, a szokásos trükközés" történt.

"Az Ab és vele az alkotmányosság újabb pofont kapott" fogalmaznak, kiemelve, nem csak visszautalták a parlamenti kétharmad hatáskörébe az egyházak kijelölését, de gondoskodtak arról is, hogy az egyházi státusz elvételéhez elég legyen indoknak a közösség elégtelen együttműködése. Az ellenzéki politikusok ezzel összefüggésben azt kérdezik: "vajon jutalmat kaphat-e az együttműködésért, aki a kampányban a szószékről a megfelelő párt támogatására buzdít?".

Az Alkotmánybíróság február 26-án semmisítette meg az egyházi törvény több rendelkezését, köztük azokat, amelyek az egyházak parlament általi elismerésének eljárására vonatkoznak. A testület alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az államnak a vallási csoportok önálló működését lehetővé tevő sajátos egyházi jogállás megszerzését a vallásszabadsághoz való joghoz igazodó, tárgyilagos és ésszerű feltételek alapján, tisztességes eljárásban, jogorvoslati lehetőség mellett kell biztosítania.

Hirdetés