2013. február. 27. 08:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 07:59 Itthon

Citerát és mirelit árut loptak

Sz. Antalt, a feltételezett tettest őrizetbe vették - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt kedden őrizetbe vette Sz. Antal 34 éves kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két társával, kedd este azzal az ürüggyel, hogy közös ismerősüket keresik, bementek egy kecskeméti férfi lakásába, és onnan citerát, ruhaneműt, mirelit árut, telefont, pénztárcát, valamint személyes iratokat loptak el.
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.