MSZP-s kapcsolatokra hivatkozva ígért nagy pénzeket egy férfi
A korábban már hétszer büntetett, budapesti Hazafi Attila Zoltán 2009. március végén kereste meg egy gyulai cég vezetőjét, hogy vállalkozása számára vissza nem térítendő támogatást tud szerezni.
Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a budapesti férfit, aki kenőpénz fejében azt ígérte gyulai vállalkozóknak, hogy kiváló párt- és politikai kapcsolatai révén pályázati támogatást, valamint kedvező hitelt intéz nekik.
A korábban már hétszer büntetett, jelenleg 36 esztendős, budapesti Hazafi Attila Zoltán 2009. március végén kereste meg egy gyulai cég vezetőjét, hogy vállalkozása számára vissza nem térítendő támogatást tud szerezni. A magát politikai tanácsadónak kiadó vádlott az MSZP politikusaival való jó kapcsolatára hivatkozva azt állította, hogy ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás megszerzésében tud közreműködni 150 ezer forint ügyintézési díj ellenében. A férfi elmondta, az "ügyintézési díjra" azért van szükség, mert "kenni kell az utat", a támogatás kifizetése után pedig az összeg 8-10 százalékát fogja elosztani az ügyletet jóváhagyok között.
A vállalkozó végül 75 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki röviddel később azzal kereste meg a cégvezetőt, hogy 10 milliós támogatást tud intézni, de ehhez további 100 ezer forintra van szüksége, melyet át is vett.
A vádlott azt ígérte, április 17-ig a cég számlájára megérkezik az állami támogatás, a pénzt azonban soha nem utalták át.
A férfi nem volt kapcsolatban politikusokkal és hivatalos személyekkel, az adott támogatástípusról pedig közigazgatási eljárásban döntöttek.
A vádlott egy másik vállalkozóval is kapcsolatba lépett, neki hitelszerződéseinek átalakítását ajánlotta föl 1,5 millió forintért. A cégvezető 150 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki ezt követően 6 millió forint fejében 60 milliós hitelt ígért neki, a vállalkozó azonban nem fizetett, és a korábban átadott összeget is megpróbálta visszakérni.
A táblabíróság jogerősen folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek – egy másik ügy miatt jelenleg is szabadságvesztését töltő - vádlottat, akit ezért négy év börtönbüntetéssel sújtott, s 325 ezer forintra vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.