Lóhúsbotrány: Magyarországra is jutott a lasagnéból
Magyarországra is érkezett lóhúsos lasagne - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági országos igazgatója hétfőn az MTI-nek.
Várható volt, hogy Magyarország sem maradhat ki teljesen az Európában országról-országra gyűrűző lóhúsbotrányból - tette hozzá a szakember.
A Magyarországra érkezett szállítmányt eredetileg a csehországi Nowaco-érdekeltségnek kellett volna megkapnia, ám azt eddig nem tisztázott módon és körülmények között Magyarországra, illetve egyes hírek szerint Szlovákiába szállították. Csehországból az információt a Nébih az unió gyorsriasztási rendszerén keresztül kapta.
Mindehhez Pleva György még hozzátette, hogy a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság Csehországból nem kapott az ügyről pontos információt. Az igazgató úgy vélte: azért, mert az nekik sem állt teljes körűen rendelkezésükre.
A szállítmány még decemberben érkezett Magyarországra a Nowaco termékeit terítő Novafood Kft.-hez. Hétfő reggel a Nébih ellenőrei felkeresték a céget, kérve a forgalmazót, hogy a szóban forgó gyorsfagyasztott terméket azonosítsák be. Emellett a Nébih szakértői kíváncsiak voltak arra is, hogy van-e még ilyen áru a cég raktáraiban, és hova szállítottak ebből az áruból. Ez a termék az eredeti riasztásban megadott 400 grammos lasagne bolognese.
A szakértők megállapították, hogy ez az áru még múlt évi szállításból származik, és a raktárakban már nem volt megtalálható. A cég saját hatáskörben már megkezdte a szállítmány kivonását a forgalomból. Azt, hogy mennyi érkezett ebből a termékből Magyarországra, még nem lehet pontosan tudni - jelezte a szakember.
A szóban forgó áru a Tavola nevű luxemburgi cégtől származik. A vállalat úgy tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy az említett szállítmány Csehországba került, de a cseh hatóság vasárnap a Bizottságot már arról tájékoztatta, hogy mégsem oda, hanem Magyarországra és Szlovákiába szállították. Hozzátette: a Nébih már vizsgálta a Nowaco egy hasonló készítményét, ám abban nem talált lóhúst. A most vizsgált szállítmányoknál azonban a gyanú mindenképpen fennáll - mondta az igazgató.
Pleva György beszélt arról is, hogy a Nébih Dániából is kapott egy riasztást, hogy egy magyar előállító lasagne bolognese készítményében előfordult lóhús. Ezt a vizsgálatot is elkezdte a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság hétfőn, de ennek még nincs eredménye, mivel az érintett vállalkozás - amelyet pontosabban nem határozott meg az igazgató - múlt szeptemberben befejezte a tevékenységét. Ez egy olasz cég magyarországi leányvállalata volt. A szóban forgó szállítmány még a múlt év nyarán kerülhetett Dániába - vélte a szakember.