2013. február. 25. 18:29 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 25. 18:18 Itthon

Jávor egyelőre hárítja az MSZP közeledését

A későbbiekben valamilyen formában együtt fognak működni az MSZP-vel is, ugyanakkor úgy gondolják, hogy 2014-ben korszakváltásra van szükség és nem elég a kormányt leváltani, hanem kritikusan vissza kell nézni azokra a hibákra is, amelyeket a korábbi kabinetek elkövettek - reagált a Párbeszéd Magyarországért tagja az MSZP-elnök közeledésére. Először az E2014-gyel és a Millával egyeztetnek Jávor Benedekék.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint hamarosan ki kell szélesíteni azt az ellenzéki együttműködést, amelyik képes lesz 2014-ben leváltani a kormányt, de Jávor Benedek, a szervezet társelnöke egyelőre korainak tartja, hogy a szervezet csatlakozzon az MSZP által kezdeményezett egyeztetésekhez.

Jávor Benedek hétfőn arra reagált, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke meghívta az LMP szétválását követően létrejött Párbeszéd Magyarországért (PM) párt képviselőit a január eleje óta folyó ellenzéki egyeztetésekre.

A PM társelnöke azt mondta, köszönik a meghívást és egyetértenek abban, hogy széles ellenzéki összefogásra van szükség a kormány leváltásának érdekében. A Párbeszéd Magyarországért ezért meg is fogja tenni azokat a lépéseket az együttműködés érdekében, amelyek a kormányváltáshoz szükségesek - jelentette ki. Hozzátette, ennek során a későbbiekben valamilyen formában együtt fognak működni az MSZP-vel is. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy 2014-ben korszakváltásra van szükség és nem elég a kormányt leváltani, hanem kritikusan vissza kell nézni azokra a hibákra is, amelyeket a korábbi kabinetek elkövettek. 

Ezért elsőként azokkal az erőkkel kezdenék el az együttműködést, amelyekhez a legközelebb állnak az ezzel kapcsolatos elképzeléseik, így az Együtt 2014-gyel, amelynek két résztvevőjével, a Milla egyesülettel és a Szolidaritással korábban is erre készültek - mondta. Hozzátette: ezt az együttműködést később viszont ki kell szélesíteni, amibe be kell majd vonni a szocialistákat is, de azt még korainak érzik, hogy a PM bekapcsolódjon a január óta zajló tárgyalásokba.

Mesterházy Attila a Jávor Benedeknek és Szabó Tímeának, a PM társelnökeinek küldött levelében gratulált megválasztásukhoz, és azt írta: bízik benne, hogy osztják a szocialisták véleményét a demokratikus ellenzéki erők összefogásának szükségességéről.

Hirdetés