A hvg.hu-nak Fábri György, az ELTE rektorhelyettese megerősítette, hogy felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését szerda este a hallgatói listázás ügye miatt. A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.
Mezey Barna rektor felfüggesztette az ELTE BTK HÖK működését szerda este - erősítette meg a hvg.hu információját Fábri György rektorhelyettes. Intézkedését indokolva Mezey Barna közleményében később azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte. A felfüggesztés a törvénysértések kivizsgálásáig tart - tette hozzá a rektor.
Megjegyezte: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva és kötelezettségének eleget téve függesztette fel az ELTE BTK HÖK működését. Közölte, elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói önkormányzatát, valamennyi részönkormányzatát az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezések betartásával összefüggésben. A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.
Mezey Barna közleményében megállapította, hogy az intézkedések előkészítésekor és megtételekor az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzata a mielőbbi megoldást kezdeményezve, együttműködően járt el.
Az atv.hu kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Garbai Ádám HÖK-elnök kedden tagadta, hogy ilyen listát gyűjtöttek volna.
Az ELTE vizsgálóbizottságot hozott létre az eset kivizsgálására. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja korábban közölte: "az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjaként mélységesen, és megrendíthetetlen elszántsággal ítélek el minden származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést vagy erre irányuló szándékot".
Mint megírtuk: többen a rendőrséghez fordulnak a listán szereplő diákok közül. Egyesek szerint csak a HÖK, mások szerint politikai pártok is szemezgethettek a táblázatból.