Összehívná az ellenzéket március 15-ére az Együtt 2014
A "demokratikus ellenzéki pártok" egyeztetését kezdeményezi az Együtt 2014 a március 15-i közös ünnepi rendezvény előkészítéséért - közölte a szervezet kedden. Mai évértékelőjén Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke is közös ellenzéki rendezvényt sürgetett március 15-ére.
A választói mozgalom felhívta a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy a nemzeti ünnepen - a pártok saját megemlékezését követően - a pártokhoz nem kötődő demokratákkal, civil szervezetekkel együtt, számukra is elfogadható módon és formában is tegyenek hitet a kormányváltás és a korszakváltás szükségessége mellett.
Közleményükben megjegyeznék, mára a politikai paletta szinte minden szereplője egyetért abban, hogy az ellenzéki oldal összefogása, közös akaratnyilvánítása elengedhetetlen a korszakváltáshoz. Ebben a munkában a politikai pártoknak éppen úgy részt kell venniük, mint a civil szervezeteknek - tették hozzá. Az egyeztetést a Haza és Haladás, a Milla Egyesület és a Szolidaritás Mozgalom alkotta választói mozgalom nevében Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke kezdeményezi.
Az ellenzéki összefogás szükségességét hangsúlyozta évértékelőjében Gyurcsány Ferenc is, aki szerint az ellenzék egyelőre bénázik, így pedig Orbán Viktor kezére játszik. A volt kormányfő megismételte korábbi felhívását, miszerint március 15-én közös ellenzéki demonstrációt kellene szervezni.