2013. február. 19. 18:44 Utolsó frissítés: 2013. február. 19. 18:46 Itthon

Nyomoz a rendőrség a tervezett hídfoglalás miatt

A rendőrség köszöni a hallgatók együttműködését, további intézkedésekről egyelőre nem áll módjukban tájékoztatni.

"A Nemzeti Nyomozó Iroda, 2013. február 18-án indított büntető eljárást (ismeretlen tettes ellen) közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület miatt /Btk.260.§ (5) bek./, mert facebook bejegyzésekből arról értesült, hogy egyes hallgatók Budapesten öt Duna híd elfoglalására készülnek" - írta a hvg.hu megkeresésére Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Lapunk azután fordult a rendőrség sajtóosztályához, hogy tegnap beszámoltunk róla: azt követően, hogy a nap folyamán elterjedt, hidakat akarnak elfoglalni a Hallgatói Hálózat demonstrációja keretében, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai több diákot kihallgattak az ELTE épületében.

Mint Garamvölgyi Lászla írta, a "tegnapi rendőri intézkedések mértéktartók, arányosak és természetesen szükségesek voltak". "Emlékeztetnék arra is, hogy a rendezvényen – a médiumok beszámolói szerint – a résztvevők azt skandálták, hogy „Szimpatikus rendőrség!”, amiből követkőzően (a formál logika szerint is) a rendőrség fellépését megfélemlítőnek nevezni – egyszerű hangulatkeltés" - fogalmazott. Kérdésünkre, hogy lesz-e újabb kihallgatás, azt írta, "újabb – vagy tervezett - nyomozási cselekményekről nem áll módomban tájékoztatni".

Az ORFK szóvivője szerint "a rendezvényen személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedésekre nem került sor, a hallgatók főútvonalat érintő vonulását eseménymentesen biztosította a rendőrség. A főváros közlekedésében fennakadás nem volt, közúti közlekedési baleset sem történt, csakúgy, mint hídfoglalás. A rendőrség megköszöni a hallgatók együttműködését".

Korábban egyébként az ELTE büntetőjogásza, Hack Péter is azt mondta a hvg.hu-nak, az ismert körülmények alapján jogos lehetett a rendőrség fellépése.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.