2013. február. 18. 15:39 MTI-OS Utolsó frissítés: 2013. február. 18. 15:34 Itthon

TEK-es interjú miatt nyert jogerősen a Jobbik az ATV ellen

A Jobbik állítása szerint jogerősen nekik adott igazat a bíróság, mert nem volt alkalmuk kifejteni álláspontjukat a csatorna műsorában. Korábban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a TEK vezetője a Jobbikkal kapcsolatos állításokat tett.

Jogerősen pert nyert az ATV ellen a Jobbik - tudatta a párt hétfőn közleményben.

2012 augusztusában Hajdu János, a Terrorelhárító Központ vezetője határozott politikai véleményt fogalmazott meg a Jobbikkal kapcsolatban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hajdu erős csúsztatásokba is bocsátkozott, és megpróbálta összemosni a nemzeti pártot egyes bűncselekményekkel. Tette mindezt Kálmán Olga műsorvezető "objektív" asszisztálása mellett - írta a Jobbik.

A Jobbik kifogással élt a csatornánál annak érdekében, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében biztosítsanak lehetőséget a Jobbik képviselőjének reagálni a műsorban elhangzott képtelen állításokra. Az ATV a kifogásra nem válaszolt, így a Jobbik panaszeljárást indított a Médiahatóságnál. A Médiahatóság a Jobbiknak adott igazat, az ATV azonban a Médiatanácsnál megfellebbezte a hatóság döntését, de itt is elbuktak - ismertette az ügyet a Jobbik.

Hétfőn az ügyben eljáró illetékes bíróság ítéletében kimondta, hogy az ATV megsértette a kiegyensúlyozottság követelményét, amikor nem adott lehetőséget a Jobbiknak reagálásra. Az ítélet jogerős, így az ATV-nek teljesítenie kell a végzésben foglaltakat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.