Féltékenység miatt ölhette meg két gyerekét a csepregi férfi
Magára gyújtotta házát az a férfi, aki csütörtökön este a Vas megyei Csepregen megölte két kisgyermekét és magával is végzett, az anyát a mentők kórházba szállították - közölte a nyugat.hu portál, saját információjára hivatkozva. Az MTI úgy tudja: féltékenység miatt ölhetett a férfi.
Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta megerősíteni a portál értesüléseit, és a nyomozás érdekeire tekintettel éjszaka már nem kívántak újabb információt adni.
Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: arról sem adhat tájékoztatást, hogy volt-e tűz az épületben, szavai szerint az ügyben kizárólag a "rendőrség kommunikál".
Az MTI tudósítójának érdeklődésére a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi osztályán közölték: a csepregi tragédia helyszínéről egy nőt füstmérgezéssel szállítottak be hozzájuk a mentők, az asszony nincs életveszélyben.
A család ismerősei szerint féltékenység állhatott a csepregi tragédia hátterében.
A férfi csütörtökön este állítólag késsel ölte meg két kisgyermekét, majd felgyújtotta a házát és magával is végzett. Úgy tudni, az apa korábban kamionosként dolgozott.
A család magukat megnevezni nem kívánó ismerősei azt mondták, hogy a férfi rajongásig szerette gyermekeit.
A tragédia helyszínén tűzoltóautót, mentőt és rendőrségi gépkocsikat is lehetett látni csütörtök este, de a sajtó munkatársait nem engedték közel.