Amikor 1962-ben Rákosit Kádár megbízásából Aczél György és Nógrádi Sándor kihallgatta, "követhetetlenül csapongó beszédében felelősségmegosztással operált, (...) menetrendszerűen vetette be", hogy a koncepciós pereket Sztálin elvárásainak megfelelően és a szovjet tanácsadók erőszakosságának következtében kellett lefolytatni - mondta Gyarmati György A lehallgatott kihallgatások - Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962 című, az ÁBTL és a Napvilág Kiadó közös, DVD-melléklettel ellátott kötetének bemutatóján.

Mint mondta, Rákosi 37-szer hivatkozott Kádárra, ebből több mint 20-szor tettestársként említette, de a krasznodari kihallgatásról szóló, az MSZMP Központi Bizottságának (KB) szóló összefoglaló jelentés mindössze egyszer szól erről, mert Kádár viselt dolgai, Rákosi-korszakbeli előélete - ahogy a szovjet pártvezetésnek a magyar koncepciós perekben betöltött szerepe is - "tabusítva lettek" nemcsak a közvélemény, hanem a párt legfelsőbb vezetői számára is.

Az MSZMP KB 1962. augusztusi ülésére a kihallgatásról készült összefoglaló jelentés azt sugallta, hogy Rákosit és Gerő Ernőt - utóbbi szintén volt pártfőtitkár és belügyminiszter is - legfeljebb szóban ítélhették el. Esetleges perbe fogásakor Rákosi nem hagyta volna ki Kádár tettestársi szerepének felemlítését, ami ellentétes lett volna azzal, hogy Kádárék Rákosi terroruralmának és az 1956-os forradalom és szabadságharcnak az emlékét egyaránt feledtetni próbálták - tette hozzá.

Gyarmati György kitért arra is, hogy Galambos Józsefnek, a politikai rendőrség egyik osztályvezetőjének össze kellett gyűjtenie és meg kellett semmisítenie minden olyan iratot, amely "Kádár múltjára vonatkozóan terhes volt". Galambos József ezután a titkosszolgálatok főcsoportfőnöke és egyben belügyminiszter-helyettes lett éppen akkor, amikor Aczélék elkezdték kihallgatni Rákosiékat.

Az ÁBTL főigazgatója megállapította, Rákosi 1962-es kihallgatásakor nem volt abban a helyzetben, hogy "zavarhatta volna Kádár vizeit", utóbbi pedig kieszközölte Moszkvától, hogy Rákosi "a kazah-kínai-kirgiz határháromszögben izolálva" töltse élete utolsó éveit.

Emlékeztetett arra, hogy 1961-ben, az SZKP XXII. kongresszusán újabb támadást indítottak a sztálinizmus ellen, ami Kádár Jánosnak kapóra jött a Rákosi-korszakhoz köthető perek felülvizsgálatát illetően, ez utóbbi pedig "konszolidációs gesztus" volt a társadalomnak. Végül Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt - több további pártkáderrel együtt - az 1962. augusztusi KB-határozat kizárta a pártból.

Megjegyezte, az MDP két vezetője elleni kihallgatás kimenetele eleinte többesélyes volt, mert nem volt kizárható, hogy "peresítésbe torkollik" az ügy, a kihallgatásukról fennmaradt hanganyag pedig "elégséges módon érzékelteti a feszült hangulatot; hallhatók Rákosi "hisztérikus megszólalásai, (...) a "szűkölő riposztozása" során felhozott érveit pedig "az MSZMP fullajtárjai nem tudták érdemben tromfolni", ugyanis "Aczél és Nógrádi kérdezőbiztos szerepe csepűrágó színvonalúra sikeredett".

Gyarmati szerint Rákosi, önuralmát elveszítve, sokáig "vonyított, mint a fába szorult féreg", nem tudta elfogadni, hogy ő "már nem a kiválasztottak egyike", kihallgatói pedig "úgy tekintettek rá, mint egy faképnél hagyott haramiavezérre".

Mint a kötet ajánló szövegében olvasható, ez az első alkalom, hogy magyar könyvkiadó lehallgatási hanganyagot tesz közzé, ezekből pedig kiderül, hogy Rákosi és Gerő a koncepciós perekben vitt szerepét és felelősségét igyekezett tagadni. A helyenként indulatos, éles szóváltásokkal tarkított párbeszéd egyedülálló módon elevenít fel egy korszakot, amelyet "semmilyen írott dokumentum, hivatalos film vagy hanganyag nem tud ilyen élő közvetlenséggel visszaadni".