„Aczél: Amíg Ön tagja a pártnak, adja meg a tiszteletet a párt első titkárának! – Rákosi: Mit jelent a tisztelet? – Aczél: Mondja úgy, hogy Kádár János elvtárs!” Az épületes párbeszédet 1962. július 17-én, Krasznodarban rögzítette magnetofonszalagra a szovjet vagy magyar (esetleg mindkét) titkosszolgálat műszaki apparátusa.
A kor szintjén meglehetősen jó minőségű hanganyag ezen a ponton eltorzult, ugyanis a Rákosi Mátyást, Magyarország néhány évvel korábbi kommunista diktátorát kioktató Aczél György nemcsak a hangját emelte fel, de ingerültségében ütemesen verte is az asztalt. Aczélt, aki akkor éppen a művelődésügyi miniszter első helyettese volt, s egykor öt és fél évet ült Rákosi börtönében – az háborította fel, amikor a fegyelmi eljárás alá vont bukott főtitkár nem átallott például arra emlékeztetni, hogy a valamikori helyettese, Rajk László letartóztatásában, majd halálra ítélésében az akkor belügyminiszter Kádár is tevékenyen vett részt. Vagyis: a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkára ne nagyon firtassa a múltat, hiszen „Rajk letartóztatását az első részletétől az utolsóig a Kádárral beszéltük meg”.
„Hát tovább ne vitatkozzunk vele! Nem érdemes” – súgta félhangosan Aczél a Krasznodárba küldött bizottság másik tagjának, Nógrádi Sándornak, a pártfegyelmi ügyek legfőbb illetékesének, a központi ellenőrző bizottság (keb) elnökének.
Ennek okáról, továbbá arról, hogy a kihallgatók hogyan futottak néha bele saját kelepcéjükbe, a HVG e heti számában olvashatnak.
