2013. február. 12. 12:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 12. 12:26 Itthon

Antikommunista paragrafusokat követel az alaptörvénybe a Jobbik

A Jobbik ismételten azt kezdeményezi, hogy kerüljön bele az alaptörvénybe az ügynöklisták feltárása, a kommunista vezetők közéletből való kitiltása és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt alelnöke.

Novák Előd azt mondta, a Jobbiknak "fájó", hogy az Alkotmánybíróság döntése következtében kikerül az alaptörvényből az "a kocsmai, közhelyszerű alapigazság", hogy az MSZMP jogutódja az MSZP és a Fidesz-kormány "ennyivel elintézi" az antikommunizmust és a rendszerváltást. Azt is kifogásolta, hogy még mindig nem állt fel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelyet egyébként a Jobbik "sóhivatalnak" tart.

Novák Előd hangsúlyozta: a fenti három kérdés alaptörvénybe foglalásával nem lehetne elodázni ezeket az ügyeket és kötelezően kiderülne végre, hogy ki milyen szerepet játszott az előző rendszerben. Ez kellene ahhoz, hogy megtörténjen a valódi rendszerváltás - érvelt a Jobbik alelnöke, aki felidézte: pártja többször is kezdeményezte már ezeknek a kérdéseknek a rendezését, de a kormánypártok eddig minden alakalommal elutasították a javaslataikat. 

A Jobbik az alaptörvény újabb módosításánál ismét megpróbálja beemelni követeléseit az alkotmányba.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.