2013. február. 07. 17:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 07. 17:25 Itthon

Elégtelen a kormánynak – folytatják a tiltakozást a hallgatók

Pénteken lejár a hallgatók kormányhoz intézett ultimátuma, hétfőtől országszerte tiltakozásba kezdenek a diákok. Budapesten a Deák térre jelentett be tüntetést a Hallgatói Hálózat, Pécsett a ’48-as téren, Szegeden az SZTE Bölcsészkarán demonstrálnak a hallgatók.

Hétfőn újrakezdődhetnek a diáktüntetések, amennyiben a kormány nem teljesíti a hallgatók decemberben megfogalmazott követeléseit. A „központi rendezvényt” a budapesti Deák téren tartja hétfő délután három órakor a Hallgatói Hálózat, de több egyetemi városban is demonstrációt jelentettek be az egyetemi és középiskolás diákok.

Az ELTE BTK épületében, január 7-én tartott fórumon a hallgatók ultimátumot intéztek a kormány felé, hogy amennyiben a decemberben elfogadott hat pont nem valósul meg, február 11-én – az idei első parlamenti ülésnapon és a szorgalmi időszak kezdetén – folytatni fogják a tiltakozásokat. A kormánynak elvileg péntekig kellene teljesíteni a követeléseket, de az eddigi nyilatkozatok alapján nem valószínű, hogy egy nap alatt hirtelen változást jelentsenek be a felsőoktatásban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a kormány december óta teljesítette a hallgatók legtöbb követelését, a tüntetéseket szervező Hallgatói Hálózat (HaHa) viszont „elégtelenre értékelte” a kormány eddigi munkáját a hat pont kapcsán.

A HaHa a napokban tüntetést jelentett be a budapesti Deák térre, amellyel párhuzamosan a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) tart fórumot az egyetem Ódry színpadán. Egy másik csoport arra kéri a diáktüntetések támogatóit, hogy rajtuk keresztül üzenjenek a kormánynak, az üzeneteket este „egy látványos, kreatív akció keretében” fogják átadni. A köz- és felsőoktatás átalakítása ellen tiltakozik pénteken a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is, akik pénteken a volt Bányász Moziban tartanak fórumot, ahonnan Eötvös József szobrához fognak vonulni.

Hétfőre Budapesten kívül Szegeden és Pécsen is tüntetésre készülnek a diákok. Pécsett a HaHa szervez szabadegyetemet a Pécsi Egyetem Bölcsészkarán, majd délután a ’48-as téren tartanak demonstrációt, szegeden pedig a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarára hirdettek gyülekezést.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.