A hajléktalanná vált pszichiátriai betegeket sokan "kinézik" az utcáról, és az egészségügyi ellátórendszer sem kér belőlük. Pedig többségük néhány évvel ezelőtt még az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet lakója volt. Annak az intézménynek, amelynek bezárása nemcsak orvosszakmailag, de gazdaságilag is súlyos hiba volt.
A városi többséget nem a hajléktalanok száma zavarja, hanem azokon belül egy szűk kisebbség antiszociális viselkedése, ők pedig azért járkálhatnak szabadon, mert Gyurcsány Ferenc alatt bezárták a Lipótként ismert pszichiátriai és neurológiai intézetet – ez a véleménye Tarlós István főpolgármesternek, aki ezt meg is osztotta nemrég a Heti Válasz olvasóival.
Az, hogy a város többségét a hajléktalanok vagy egy szűk kisebbség antiszociális viselkedése zavarja, nem tudni, abban viszont egyetértenek a lapunk által megkérdezett szakemberek, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása után több tucat ápolt beteg az utcára kerülhetett. Bár felmérés arról nem készült, hogy hány volt ápolt vált hajléktalanná, Lehóczky Pál pszichiáter szerint 2009-ben 86 olyan skizofrénről tudott a társadalombiztosítás, akik az intézet bezárása után „kikerültek a rendszerből”. Ez annyit jelent, hogy nem fordultak orvoshoz, semmit nem lehet tudni róluk.
A terepen dolgozó szakemberek ettől függetlenül találkoznak velük. Szilágyi Gyula szociológus egy olyan női éjjeli menedékhelyen dolgozik, ahová bárki bemehet az utcáról. Igen szűkösek a lehetőségeik (82 férőhelyes szállásukon jelenleg nyolcvanan vannak), főleg télen, amikor szép számmal keresik fel őket. Szilágyi a hvg.hu-nak úgy fogalmazott, hogy a hozzájuk betérők között „gyaníthatóan sok a pszichiátriai beteg, olyanok, akiknek az érzelmi akarati szférájuk nem intakt”. Szilágyi szerint a problémát súlyosbítja, hogy ezeknek az embereknek a tapasztalataik szerint nincs betegségtudatuk, így el sem tudják irányítani őket az egészségügyi intézményekbe. „Többször is felszólítjuk őket, hogy forduljanak az intézmény pszichológusához vagy a kerületileg illetékes intézményhez, de hiába” – mondta a szakember. Szilágyi több olyan esetről is beszámolt, amikor a gyaníthatóan pszichiátriai ellátásra szoruló beteg 2-3 hét után elárulta, hogy az OPNI bezárása előtt az intézmény lakója volt.
Mindenhonnan visszapattannak
Az utcára került és hajléktalanná vált pszichiátriai betegeket "kiköpi az egészségügyi rendszer", legalábbis ez a tapasztalata a szakembereknek. Ha valaki ön-és közveszélyes, akkor elméletileg lehetőség van a kényszergyógykezelésére. Lehóczky Pál szerint ilyenkor egy orvosnak kell eldöntenie, hogy az illető kezelésre szorul-e, a kényszergyógykezelést viszont csak bíró rendelheti el 72 órán belül. Az Országos Elmemegfigyelő Intézetbe pedig csak azok kerülnek, akik bűncselekményt követtek el és egy évnél hosszabb büntetés (kényszergyógykezelés) vár rájuk.
Szilágyi Gyula elmesélt egy esetet, amikor az egyik tébolyult lakójuk kezéből kellett kicsavarnia a kést. „Én ezt a helyzetet kezelni tudtam, de mi lett volna, ha egy 45 kilós kolléganőm találja hasonlóval szembe magát?” – tette fel a kérdést. Szerinte a kényszergyógykezelés „rendkívül bonyolult eljárás”, ráadásul egyik kórház sem szívesen fogad be egy hajléktalant, ezért ők gyakran visszapattannak ezekről az intézményekről. „Mi vagyunk a hajléktalan ellátás kanálisának alja” – idézte egyik kollégája szavait Szilágyi, érzékeltetve, hogy végül ők fogadják be a betegeket. Csakhogy a pszichiátriai betegek szerinte feszültséget és konfliktusokat okoznak a hajléktalanközösségeken belül, ami viszont a szociális munkások dolgát nehezíti meg. „A szociális munkások érthetően szoronganak, ha ilyen szituáció áll elő, hiszen ezt a helyzetet nem nekik kellene kezelni” – mondta Szilágyi. Tapasztalata szerint hiába adnak ezeknek az embereknek ingyen gyógyszert, a többségük eladja azt a narkósoknak, a bevételből pedig finanszírozza magát.
Időzített bomba az államosítás is?
Ezzel egybecseng Lehóczky Pál véleménye, aki a kezelés fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, statisztikák is igazolják, hogy jóval kevesebb bűncselekményt követnek el azok a betegek, akiket kezelnek, mint a „normális emberek”. Ezért is lett volna fontos az OPNI-t megtartani. Lehóczky szerint azonban még az OPNI bezárásánál is nagyobb időzített bomba lehet a szociális intézmények államosítása, miután a minisztérium eddig nem mutatott fel olyan koncepciót, ami megnyugtatná a szakmát. Úgy tűnik ugyanis, hogy az államosítás egyben forráskivonásokkal is járhat, s veszélybe kerülhet az ellátás.
Az OPNI bezárása nemcsak szakmailag volt mellényúlás, hanem gazdaságilag is. Az Állami Számvevőszék ide vonatkozó jelentése szerint többe kerül és kevésbé hatékony a pszichiátriai betegellátás, mióta bezárták a létesítményt. A krónikus betegeknek fenntartott ágyak száma némileg emelkedett ugyan, az aktív ágyaké azonban csökkent, és egyre kevesebb orvos, valamint szakdolgozó működik ezen a területen.
Jelenleg a kezelésre szorult betegeket különféle kórházak pszichiátriai osztályára utalják, legtöbbjük a budapesti Klinikákra kerül, de sokan vannak a fővárosi Szent János kórházban is. Csakhogy a szakemberek szerint minden ötödik embernek szüksége lenne idehaza valamilyen szintű pszichiátriai kezelésre, a krónikus betegek száma pedig még az uniós átlagnál is magasabb. A Semmelweis Tervben is szerepel a pszichiátriai ellátórendszer megújítása egy új csúcsintézmény, az Országos Pszichológiai és Addiktológiai Intézet létrehozása. Vannak számítások, elhelyezési tervek. Most úgy tűnik, hogy a Nyírő Gyula kórház esélyes erre a feladatra, de még számos kérdés nincs tisztázva és döntés sem született az ügyben.