2013. január. 30. 12:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 12:32 Itthon

Vásárhelyi anyagyilkosság: távoltartásra kötelezték korábban a fiút

Még szeptemberben távoltartásra kötelezték azt a húszéves fiút, aki megölte 43 éves anyját vasárnap Hódmezővásárhelyen. Korábban is bántotta már a nőt, ezért nem mehetett volna a közelébe.

A nőt vasárnap találták meg az ágyában, vérző sebbel a nyakán. Fiát hét órán belül elfogták.

Urbán Zoltán, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán újságíróknak Budapesten azt mondta: anya és fia között megromlott a viszony, a nő rendszerint arra próbálta rávenni a fiát, hogy menjen dolgozni, tartsa el magát. A gyilkosság előtt is emiatt vitatkoztak.

Urbán Zoltán az emberölés részleteiről annyit mondott: a sértett nyakán vágott seb volt. A gyanúsított beismerő vallomást tett.

Hirdetés