2013. január. 30. 07:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 08:42 Itthon

Hegek voltak az újévkor eltűnt brit diák karján

Hegek borították a karját a brit diáknak, aki újévkor tűnt el Budapesten. Ismerősei azt mondták, hogy a 23 éves Daniel Glikstennek nem voltak öngyilkos hajlamai – írja a Blikk. A fiatalember a beszámolók szerint közepesen ittas volt, amikor hirtelen felpattant az asztaltól az Ötkert nevű szórakozóhelyen, és kabát nélkül otthagyta a barátait.

Daniel Gliksten elindult a Duna felé, a Lánchídra még biztosan felment, de a budai oldalon lévő térfigyelő kamera már nem készített olyan felvételt, amin felbukkant volna a Blikk szerint.

A lap azt írta, hogy a fiatalember alkarját hegek borították, erről a rendőrség korábbi közleményében is említést tettek már. A Blikknek nyilatkozó pszichológus szerint a fiatalember alkarján található hegek nagy valószínűséggel egy korábbi öngyilkossági kísérlet nyomai lehetnek. A szilveszter pedig éppen olyan alkalom a számvetésre, amikor a szuicid gondolatok tetté válhatnak. Az öngyilkosságra hajlamos személyekben az újabb év, egy legyőzhetetlen akadályt jelenthet, valamit, amit nem tud végigcsinálni. Nem kizárt, hogy itt is ez történt – mondta Bilkei Pál kriminálpszichológus.

A szakember hozzátette: a fiatalemberrel együtt szórakozók nem feltétlenül észleleltek az esetleges lelki összeomlásból bármit is, hiszen az ital hatása alatt nem feltűnőek a szélsőséges megnyilvánulások.

A Blikk rendőrségi forrásaira hivatkozva azt írja: Daniel a vallomások szerint legalábbis közepesen ittas volt, barátai úgy vélték, hogy különösen viselkedett közvetlenül eltűnése előtt. Nem volt rá jellemző ugyanis, hogy búcsúzás nélkül hagyja ott őket. A fiatalembernek nem voltak komoly problémái, sem anyagi gondjai, és szerelmi bánatról sem tudtak – állították.

A családtagok is úgy vélik: az öngyilkosság szóba sem jöhet, és az utolsó pillanatig bíznak benne, hogy Daniel előkerül – mondta a diák egyik jó ismerőse.

A rendőrség vizsgálja, hogy a fiatalember alkarján lévő hegek honnan származhatnak – olvasható a cikkben.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.