2013. január. 30. 08:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 08:31 Itthon

Orbánék bosszút állnának az Alkotmánybíróságon

Újabb drasztikus módszerrel korlátozná az Alkotmánybíróság mozgásterét a kormány, válaszul arra, hogy a testület az elmúlt hetekben több, a kormánypártok számára fontos törvényt megsemmisített - közölte az Origo több, egymástól független kormánypárti forrásra hivatkozva.

Az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlata helyett az Alkotmánybíróság (Ab) a jövőben csak a tavaly hatályba lépett alaptörvény szellemiségét vehetné figyelembe a kormány tervei alapján - közölte az Origo. A portál információi szerint a korlátozást a tavaszi ülésszakon elfogadandó alaptörvénymódosítás-csomagba építenék be.

Az alaptörvény-módosításra egyébként az Ab tavaly decemberi döntése miatt van szükség, amellyel a testület megsemmisítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit. A Fidesz frakcióvezetője rögtön az Ab-döntés bejelentése után közölte, hogy az alaptörvénybe építik majd a formai okból megsemmisített részeket.

Ezeket azonban az Origo információi szerint egy új, az Ab-re vonatkozó bekezdéssel is kiegészítenék, amelynek értelmében az Ab jövőbeni döntéseinél nem hivatkozhatna az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlatára, hanem kizárólag az 2012 januárjában hatályba lépett alaptörvényt vehetné alapul a döntéseihez.

A portál felidézte, hogy az Ab lényegében minden érdemi határozatában figyelembe szokta venni korábbi döntéseit, illetve általánosságban a rendszerváltás óta kialakult döntési gyakorlatát. Így tett az átmeneti rendelkezések decemberi, vagy a választási eljárási törvény és az előzetes regisztráció három héttel ezelőtti megsemmisítésekor, de akkor is, amikor a hajléktalanok közterületen élési tilalmának vagy a bírák kötelező nyugdíjazásának szabályait minősítette alkotmányellenesnek.

Az Origo szerint a kormánypártok az utóbbi hetek Fidesz számára jelentős presztízsveszteséget jelentő döntései miatt rágtak be a Ab-ra. Ezt a gyanút a híroldalnak több, magas pozíciót betöltő kormányzati, illetve fideszes forrás is megerősítette. A Fidesz elnöksége hétfői ülésén az átmeneti rendelkezések alaptörvénybe illesztéséről tárgyalva az Origo szerint foglalkozott a kérdéssel, de végleges döntést még nem hoztak az ügyben.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.