2013. január. 29. 07:04 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. január. 29. 09:47 Itthon

Ritkábban jöhet a kukásautó

Csökkenhet a szemétszállítás és a lomtalanítások gyakorisága egyes településeken, egy iparágat belülről ismerő szakértő szerint több településen is erre kényszerülhetnek a hulladékszállítást végző cégek - írja a keddi Magyar Nemzet.

A szolgáltatás színvonalának csökkentésével a társaságok azt kompenzálnák, hogy a januárban életbe lépett törvény jelentős többletterhet rótt a cégekre, eközben viszont csak 4,2 százalékkal emelhették a szolgáltatás árát a tavalyi szinthez képest, ami így nem fedezi a működési költségeket.

Az iparág szerint a problémára az jelenthetne megoldást, ha tudni lehetne, pontosan mit kellene tartalmaznia az alapszolgáltatásnak a szemétszállítás terén, erre azonban nem terjed ki a szabályozás. Mint a lap forrása kifejtette, ha le lennének fektetve ezek a tevékenységek, azokhoz költségminimumokat lehetne rendelni.

Az új hulladékról szóló törvény értelmében július 1-jétől csak olyan társaságok végezhetnek szemétszállítást, amelyekben az önkormányzat vagy az állam többségi tulajdonnal rendelkezik. A legtöbb cég azonban egyelőre kivár.

Ennek egyik oka, hogy a már hatályba lépett törvény mellé még nem jelent meg az összes részletet szabályozó végrehajtási rendelet. Másfelől az itt működő nagyobb külföldi vállalatok arra kérték Brüsszelt, vizsgálja meg, hogy a magyar szabályozás összhangban áll-e az uniós szabályokkal. Az eljárás a törvény hatálybalépése után indult el, ezért a legtöbb szereplő ennek az eredményét várja - ismerteti a lap.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.