Elkapták az ifjú betörőket Nagykanizsán
Egyebek mellett autók és garázsok feltörése miatt tizenhét bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség hét nagykanizsai fiatalt, köztük több fiatalkorút.
Szombat hajnalban a nagykanizsai Hevesi út közelében a járőrök két fiatalra lettek figyelmesek, akik a rendőrautó láttán eldobták hátizsákjukat és futásnak eredtek. A közelben elfogták őket. Az eldobott hátizsákból előkerült szerszámokat, hóláncot, egészségügyi dobozt és láthatósági mellényt a közeli Kodály utcában parkoló autóból lopták el - vallották be a 17 éves fiúk.
A fiatalok a kihallgatásukkor további bűncselekmények elkövetését is beismerték, és megnevezték bűntársaikat. Az eddigi vallomások alapján összesen hét, 15 és 20 év közötti helyi fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy a városban garázsokat, autókat törtek fel, ahonnan főként szerszámokat, műszaki berendezéseket vittek magukkal, de motorkerékpárt is loptak.
A rendőrség szerint a házkutatások során szinte az összes ellopott holmi előkerült.