2013. január. 28. 20:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 28. 20:32 Itthon

Két régi vendégét lőtte agyon a presszós - kizárták az önvédelmet

Egyértelműen sikerült cáfolni a gyanúsított és a védője azon érvelését, hogy a férfi önvédelemből lőtt. Az ügyet - több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - a rendőrség a napokban vádemelési javaslattal megküldi az illetékes ügyészségnek.

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a győri presszós ellen, aki tavaly áprilisban lelőtte két korábbi vendégét – olvasható a megyei rendőr-főkapitányság internetes oldalán.

A tájékoztatás szerint a bűncselekményt megelőző este a gyanúsított együtt szórakozott saját presszójában a későbbi áldozatok baráti körébe tartozó társasággal, majd miután összekülönböztek, kitessékelte a vendégeket. A kidobottak két ismerőse másnap – telefonon előzőleg jelezve ezt neki - felkereste a vendéglátóhely tulajdonosát, aki, mivel jól ismerte az egyik későbbi áldozat agresszivitását, csőre töltött vadászfegyverrel várta őket.

Amikor a kocsmához érkező két férfi meglátta, hogy a presszósnál puska van, visszaült a kocsijukba, de egy újabb vita miatt egyikük kiszállt. A vendéglátós őt és a kocsit elindítani próbáló társát is lelőtte, mindketten a helyszínen meghaltak. Ezután az elkövető bement az udvarra, ott átadta a fegyvert egyik ismerősének, és telefon hívta a rendőrséget – idézték fel a történteket.

A közlemény szerint egyértelműen sikerült cáfolni a gyanúsított és a védője azon érvelését, hogy a férfi önvédelemből lőtt. Az ügyet - több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - a nyomozó hatóság a napokban vádemelési javaslattal megküldi a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.