Azonosították a Nagykanizsán megölt nőt
Egy 46 éves zalaegerszegi asszonyt öltek meg csütörtök délután Nagykanizsán – közölte a rendőrség pénteken, az áldozat azonosítása után.
Péntek estére derült ki, hogy az áldozat egy 46 éves zalaegerszegi nő, aki az élettársával élt Nagykanizsán. A rendőrök megtalálták a férfit is, de arról nem közöltek semmit, hogy az élettársnak köze lehet-e a bűncselekményhez.
Az azonosítás további részleteiről és a nyomozás jelenlegi helyzetéről egyelőre nem nyilatkoznak.
Az eddig ismert adatok szerint csütörtök délután egy lakatlan, Teleki utcai épület egyik lakásában ölték meg a 46 éves nőt.
A rendőrséget és a mentőket egy helyi lakos értesítette, aki macskát etetni ment az elhagyott házhoz. Az épületből hörgés hallatszott ki. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, addigra az akkor még ismeretlen személyazonosságú asszony meghalt. Az igazságügyi orvos szakértő megállapítása szerint a nőt több módon is súlyosan bántalmazták.
A rendőrség az azonosítás érdekében péntek délután közzétette az iratokkal nem rendelkező áldozat személyleírását, valamint több fotót és videofelvételt is nyilvánosságra hozott a gyilkosság helyszínéről, illetve a meggyilkolt nő ruházatáról.