2013. január. 22. 17:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 22. 17:15 Itthon

LMP: a kormány csak csillapítani akarja a diákokat

Az LMP szerint az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között létrejött hétfői részmegállapodás mutatja, hogy a kabinet az oszd meg és uralkodj politikáját követi.

Osztolykán Ágnes országgyűlési képviselő, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnökének szavai szerint a kormány a kiváltságos szereplőkkel ül tárgyalóasztalhoz, és a lassan adagolt engedményekkel csak a diákok felháborodását akarják csillapítani.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a HÖOK képviselő egy nyolc pontból álló egyezséget fogadott el, amely rögzíti, hogy azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékletében meghatározott, bejutáshoz szükséges ponthatárok az érintett szakokra 425 és 470 pont között mozognak. A megállapodás szerint a felek tudomásul veszik, hogy az Országgyűlés eltörölte a felülről tervezett keretszámok rendszerét, így a felsőoktatásban való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ. Az aláírók kinyilvánították azt is, hogy az idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források. 

Osztolykán Ágnes erre reagálva azt írta, hogy az egyezség "homályosan megfogalmazott" pontjaiból továbbra sem látszik, hogy a kabinet hogyan teljesíti azt az ígéretét, amelyik szerint több mint 50 ezer hallgató tanulhat ingyen. A képviselő kijelentette: a kormány az intézményekre akarja hárítani a felelősséget azzal, hogy a megállapodás szerint a hallgatók egyetemre kerülése az intézményi kapacitásoktól függ majd. A keretszámok helyett megállapított indokolatlanul magas ponthatárokkal a kormány továbbra is az ellen dolgozik, hogy a középiskolás diákok a felsőoktatásba kerüljenek - tette hozzá. 

Felhívta a figyelmet, hogy az egyezmény rögzíti az ideiglenes mandátumú Felsőoktatási Kerekasztal létrehozását is. A politikus érthetetlennek nevezi, hogy a kabinet miért nem olyan kerekasztalt kezdeményez, ahová minden szereplő egyszerre ülhet le tárgyalni.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.