2013. január. 16. 21:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 16. 21:21 Itthon

Kehi: felesleges szoftvereket vett a környezetvédelmi tárca

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009 márciusában felesleges szoftvereket szerzett be a Synergon Informatikai Nyrt.-től - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Az M1 Híradójában szerda este elhangzott: több mint egymilliárd forintért ajánlott számítógépes programokat az informatikai cég 2009 márciusában a környezetvédelmi tárcának. A minisztérium informatikusai hiába figyelmeztették a döntéshozókat, hogy a szoftvereket a tárcánál és annak háttérintézményeinél lévő számítógépek háromnegyede (négyezerből háromezer) nem tudja majd futtatni, mégis megkötötték a szerződést. A Kehi vizsgálata kiderítette azt is, hogy a tárca el nem végzett informatikai szolgáltatásokért is több tízmillió forintot fizetett ki a cégnek.

Bőcz Sándor, a Kehi kabinetfőnöke a hírműsorban azt mondta, az államot 176 millió forint vagyoni hátrány érte, ezért szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.

Az üggyel kapcsolatban a jogutód Vidékfejlesztési Minisztérium közleményben tudatta, hogy 2011 áprilisában leállította a kifizetéseket és felbontotta a szerződést a Synergonnal, majd pert indított. Az MTI Hírcentrum értesülései szerint a tárca 212 millió forintot követel az informatikai cégtől.

A Synergon a Híradónak küldött közleményében azt írta: mindenben törvényesen és a szerződésnek megfelelően jártak el és még 100 millió forint kedvezményt is adtak a minisztériumnak. A Kehi feljelentése alapján a Legfőbb Ügyészség várhatóan napokon belül dönthet a nyomozás elrendeléséről.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.