Az oktatási államtitkár szerint korrigálni lehet a röghöz kötésről szóló rendeletet, de nem tartja valószínűnek, hogy államilag támogatott helyeket kapna az a 16 szak, ahol már eldőlt, csak tandíjas képzés lesz. Az iskolák államosítását továbbra is sikertörténetnek tartja, szerinte nincs káosz.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának nyilatkozó oktatási államtitkár szerint a közbeszédben csak „röghöz kötésként” ismert rendszer erkölcsileg helyes döntés, de korrigálni lehet az erről szóló rendeletet, mert van benne egy-két gyenge pont. Hoffmann Rózsa nem tartja valószínűnek, hogy államilag támogatott helyeket kapna az a 16 szak, ahol már eldőlt, csak tandíjas képzés lesz. Kijelentette: ezeken a szakokon sem kell senkinek fizetni a tanulásért, ha felveszi a diákhitelt.
A közoktatással kapcsolatban azt mondta: továbbra is fenntartja, hogy sikertörténet az iskolák állami fenntartásba vétele. Elmúlt január elseje, és a gyerekek még mindig járnak iskolába, a pedagógusok is a helyükön vannak és a fizetésüket is megkapják – magyarázta. Az oktatási államtitkár úgy véli, egyáltalán nem igaz, hogy káosz és összeomlás van a közoktatásban, 10-20 esetben van probléma, de ez kezelhető, a tankerületi igazgatók rendezik a felmerülő problémákat.
Hoffmann Rózsa elmondta: valóban vannak olyan tankerületek, ahol még nem épült ki a megfelelő infrastruktúra, de ez nem akadályozza az iskolák működését. Mind a 198 tankerületi igazgatót kineveztük, az alájuk tartozó infrastruktúra kiépítése folyamatban van, 150 tankerületben már teljes értékű munka folyik – magyarázta.
Az oktatási államtitkár szerint egy ekkora rendszerben az a legfontosabb, hogy az iskolák élete a normális kerékvágásban menjen tovább, és ezzel sehol sincs probléma. Úgy véli, minden átalakítás kisebb-nagyobb zökkenőkkel jár, de káoszt vizionálni kicsit nevetséges. Az oktatási államtitkár elmondta: egyre optimistább azzal kapcsolatban, hogy 2013 szeptemberében bevezethetik a pedagógus életpályamodellt.
Olyan kormány tagja vagyok, amelynek hiszem a szavát, és ők mindent elkövetnek azért, hogy ez megvalósuljon – tette hozzá. Hoffmann Rózsa szerint a gazdaság állapota is megengedi majd, hogy bevezessék a pedagógus életpályamodellt. Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: nem terveznek iskolabezárásokat, de előfordulhat egyes esetekben, hogy össze kell vonni például a felső tagozatokat. Hozzátette: pedagógusok elbocsátását sem tervezik.