2013. január. 10. 21:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 10. 21:25 Itthon

Fidesz-ötlet: lehetne két választás egyszerre 2014-ben

Ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség, 2014-ben akár egy időpontban is megtarthatják az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselő-választásokat - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.

Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a parlamenti választásokat áprilisban vagy májusban kell megtartani - idézte fel Gulyás Gergely.

Szerinte "most úgy tűnik"hogy az EP-nek van egy kezdeményezése, mely szerint a korábbi júniusi időpont helyett májusban tartanák meg a választásokat. Ezért Gulyás szerint "adja magát a lehetőség", hogy a választások időpontja május legyen. Ebben viszont - mint mondta - a törvényhozásnak és a kormánypártoknak nincs feladatuk, hiszen a pontos időpontról - az áprilisi-májusi kereteken belül - a köztársasági elnök jogosult dönteni. 

Gulyás azt mondta, "a józan ész szerint nem zárható ki olyan forgatókönyv, hogy ha az alkotmányos keretek között, illetve a mindenkire kötelező európai szabályozás szerint van rá lehetőség, az EP, illetve az országgyűlési képviselő-választásokat - amelyek most már egyfordulósak lesznek -, egy időben tartsák.

A 2014-es önkormányzati választásokat viszont az alkotmány értelmében külön, október-november hónapban kell majd megtartani. Az ekkor megválasztott önkormányzati képviselők mandátuma viszont már öt évre szól. Így "költséghatékony módon" az ötéves EP- és az önkormányzati ciklus igazodhat majd egymáshoz.

Gulyás Gergely azt mondta, egy választási forduló nagyjából 2-3 milliárd forintba kerül. Hozzátette, ennyit spórol meg az ország, azáltal is, hogy egyfordulós választások lesznek.

Az Európai Parlament tavaly novemberben megszavazta az EP-választásokat szabályozó 1976-os törvény módosítását. A reform többi között arról rendelkezik, hogy júniusról májusra hozzák előre a választások időpontját. A változást kezdeményező Andrew Duff brit liberális képviselő azzal indokolta javaslatát, hogy az Európai Bizottság elnökének megválasztásánál - amelyben a strasbourgi testület nagyobb beleszólásra tart igényt - így több idő áll rendelkezésre.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.