2013. január. 04. 20:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 04. 20:58 Itthon

Orbánt is meghívták az ELTE-re a fórumozó diákok

Már több százan jelezték részvételüket az ELTE Bölcsészettudományi Karán hétfő délutánra szervezett egyetemi fórumra, ahol a Hallgatói Hálózat (HaHa) szerint arról is szó esne, hogy mi nem teljesült a felsőoktatási átalakítások ellen tiltakozó diákok eddigi követeléseiből. A rendezvényre meghívták Orbán Viktort és Hoffmann Rózsát is.

Az ELTE Bölszéttudományi Karán működő HaHa-sejt egyetemi fórumot tart január 7-én, jövő hétfőn délután négy órától - írta közleményében a szervezet.

A fórumon a tervek szerint több vidéki sejt képviselője is felszólal és meghívták az Oktatói Hálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) egy-egy képviselőjét is. Meghívót kapott Orbán Viktor, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Maruzsa Zoltán is, akiknek a közlemény szerint szeretnének lehetőséget biztosítani a valódi párbeszédre.

A fórum javasolt napirendi pontjai között szerepel többek között az, hogy mi teljesült és mi nem a felsőoktatás kormányzati átalakítása ellen tiltakozó hallgatók hat pontjából, illetve szó eshet majd a további, januárra tervezett tiltakozó akciókról is.

Az eseményre a HaHa szerint már több százan jelezték részvételi szándékukat. "Ebből is látszik, hogy a tiltakozások nem vesztették értelmüket és lendületüket. A megmozdulások addig folytatódnak, amíg érdemi egyeztetések és előremutató változtatások nem kezdődnek" - tették hozzá.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.