Itthon hvg.hu 2013. január. 03. 10:26

Hallgatói fórumokkal kezdik a januárt a mérges diákok

Januárban folytatódnak a diáktüntetések: lesz hallgatói fórum, szabadegyetemi előadássorozat és középiskolai tüntetés is.

Januárban is több akcióval folytatódnak a decemberben elkezdődött diáktüntetések. Az Eduline.hu oktatási portál összeszedte, milyen akciókra lehet számítani az első hetekben.

A Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja január 7-re szervez országos fórumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti campusára, a szervezők szerint ugyanis nem igaz, hogy a kormány teljesítette a diákok követeléseit. A szervezők a fórumra Orbán Viktor miniszterelnököt, Balog Zoltán erőforrás-minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghívják, "hogy a romkocsmák félhomálya helyett egy valódi egyetemen mondhassák el álláspontjukat".

Tüntető diákok még decemberben
Stiller Ákos

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a szénszünet, vagyis a téli pénzhiány miatti kényszerszünidő ideje alatt szabadegyetemi előadásokat tartanak, a szervezők közleményében az áll: a "nemsztrájk" módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével. A "nemsztrájk" kifejezéssel arra utalnak, hogy a kormányzati kommunikációban a tandíj sem tandíj, a forráskivonás pedig nem forráskivonás. A rendezvényeken az Oktatói, a Hallgatói és a Szülői Hálózatok, a Miérthallgatók csapata, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi tagjai is részt vesznek.

A pécsi egyetemisták és középiskolások január 8-án tartanak újabb fórumot, mert "Orbán Viktor nem tudta megtartani ígéretét, a köz- és felsőoktatás 'problémája' nem oldódott meg karácsonyra". A szervezők szerint nem teljesültek követeléseik: az egyetemek és főiskolák élére kancellárokat nevez ki a kormány, a 2013-ban felvételizőknek is alá kell írniuk a hallgatói szerződést, és nem valósult meg a köz- és felsőoktatás átgondolt reformja sem.

A Hallgatói Hálózat pécsi csoportja nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiposztolta tizenhárom pontos követeléslistáját Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalára - a posztot több mint ötezren lájkolták, és majdnem négyszázan kommentálták.

Hallgatói fórum a Debreceni Egyetemen decemberben
MTI / Czeglédi Zsolt

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai január 4-én, pénteken az intézmény tornatermében demonstrálnak. A szervezők tájékoztatása szerint a tüntetésen a felszólalók elmondják  véleményüket a kormány felsőoktatási intézkedéseiről, majd egy performansszal mutatják be, hogyan "köti meg a kezüket a kormány".

Mint korábban beszámoltunk róla, a karácsonyi szünet alatt több egyetem ajtaját leragasztották a Hallgatói Hálózat aktivistái, akik ezzel tiltakoztak a felsőoktatási forráskivonások ellen. Szegeden emellett január 2-án "széngyűjtő flashmobot" is tartottak.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.