Az ELTE bölcsészkarán gyűlnek a diákok – ott lesz TGM is
Hallgatói fórumba kezdett csütörtök délben az ELTE Bölcsésztudományi Karán a Hallgatói Hálózat (HaHa) illetékes sejtje. Tamás Gáspár Miklós délután három órára jön előadást tartani az épületbe.
Folyamatosan frissülő cikk!
Hallgatói fórumot kezdett csütörtök délben az ELTE Bölcsésztudományi Karán a Hallgatói Hálózat (HaHa) illetékes sejtje. A diákok többek között arról beszéltek, hogy mi történt szerda éjszaka, illetve csütörtök hajnalban a tüntetésen, később pedig a Szalay utcában. A szervezők a fórum előtt a hvg.hu újságírójának elárulták, hogy Tamás Gáspár Miklós délután három órára jön előadást tartani az épületbe.
A beszélgetésen az egyik felszólaló arról panaszkodott, hogy a rendőrök "nem voltak teljesen biztosak a dolgukban" tegnap este. A kérdésre, hogy a tegnap előállított három fiatalnál késeket találtak, a beszélgetés moderátora azt válaszolta: "előfordulhatott, hogy volt náluk valami, de ezek csak bicskák voltak".
A Hallgatói Hálózat egy másik aktivistája elmondta, hogy a holnapi nap folyamán egy újabb videót készítenek majd "Gyakran ismételt hazugságok" címmel, amiben összegyűjtik azokat a "tévhiteket", amik a tüntetésekkel kapcsolatban megfogalmazódtak. Az Oktatói Hálózat egy jelenlévő képviselője kifejtette, "ha a hallgatók blokád alá vonnák az egyetemet, akkor a tanároknak szolidaritást kell vállalniuk".
A szülők verik hitelbe magukat
A fórumon felmerült, hogy a diákok ne a vizsgaidőszak alatt tartsák meg az egyetemek blokádját, és a tiltakozásokat, hanem inkább januárban. "Ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a szénszünet alatt lankadjon a lelkesedés" - fogalmazott a beszélgetés egyik moderátora.
Egy fiatal lány később amellett érvelt, hogy a szülőknek is csatlakozniuk kellene a tiltakozáshoz, a Sziget mintájára "hozd el anyádat is" jelszóval. "A szülők verik hitelbe magukat a gyerekeik miatt, az egész családot érinti ez a dolog" - tette hozzá az egyik aktivista. Problémaként merült fel, hogy a már létező Szülői Hálózat közel áll a Bajnai Gordon féle Együtt 2014-hez.
A beszélgetésen részt vevő egyik szülő arra hívta fel a figyelmet, hogy "a szülők félnek attól, hogy kirúgják őket az állásukból, ha felvállalják a véleményüket".