Postások olvasnak le sok villanyórát januártól
A Magyar Posta olvassa majd le januártól az Elmű-Émász társaságcsoport villanyóráinak állását - közölte a két cég.
Az Elmű-Émász és a Magyar Posta képviselői kedden bejelentették, hogy jövő év elejétől a postások olvassák le a csoport mérőóráit.
A Magyar Posta honlapján közzétett közlemény szerint az együttműködés több szempontból is előnyös: a Magyar Posta a leolvasási tevékenységgel bővíteni tudja szolgáltatásainak körét, az Elmű-Émász pedig a postában olyan partnerre talált, amely élvezi a lakosság bizalmát, és jelentős helyismerettel, megbízható logisztikai hálózattal rendelkezik.
A tendergyőztes posta a ciklikus leolvasást végzi majd az Elmű-Émász szolgáltatási területén havi és éves rendszerességgel, a mérőórák leolvasási sorrendjét az áramszolgáltató számlázási rendszerében rögzített leolvasási egységek határozzák meg.
Molnár Róbert, a Magyar Posta levél- és csomagüzletág-vezetője a közlemény szerint stratégiai jelentőségűnek nevezte az együttműködést, és azt mondta: a posta komoly versenyben nyert. A társaság kézbesítői kapacitását használja ki, de szükséges a résztvevők képzése és egy informatikai beruházás is, amely lehetővé teszi a mobilkészülékkel történő leolvasást és az óraállás fényképezéssel történő rögzítését is.
A leolvasások száma milliós nagyságrendű, és a későbbiekben a lakosság számára az elektronikus számlázás és nyilvántartás rendszerének bevezetését is szolgálhatja.
Apáti-Tóth Kata, a posta szóvivője azt mondta, hogy a kézbesítők ezért a tevékenységért plusz juttatást kapnak.