Jobbik: Orbánék korlátozni akarják a szabad véleménynyilvánítást
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánypártok "pillanatnyi politikai okokból" korlátozni akarják a szabad véleménynyilvánítást az új polgári törvénykönyvben (Ptk) - közölte a párt két országgyűlési képviselője, Gyüre Csaba és Gaudi-Nagy Tamás hétfőn.
Az Országgyűlés a tervek szerint hétfői ülésén szavaz a Ptk-hoz benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerepel egy az alkotmányügyi bizottság által benyújtott és a testület kormánypárti többsége által támogatott javaslat is. Ez rögzítené, hogy "az egyén személyiségét meghatározó közösséget érő jogsérelem esetén a közösség bármely tagja jogosult személyiségi jogot érvényesíteni, feltéve, hogy a jogsérelem alkalmas arra, hogy a közösség tagjaiban megalapozottan fenyegetettség érzését keltse”.
Gyüre Csaba a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez a megfogalmazás, főleg a "megalapozottan fenyegetettség érzését keltse" fordulat megítélése szubjektív, így alkalmas a szabad véleménynyilvánítás korlátozására. A Jobbik éppen ezért elutasítja ezt a módosítást, ahogyan azt a jogalkotási gyakorlatot is, hogy a kormány társadalmi vita nélkül, pillanatnyi politikai okoktól vezérelve készít törvényeket.